SZERZŐI JOGI ELŐADÁSOK

szórakoztatóan

„A halál mellett a
nyilvános beszédtől félünk a legjobban.
(Julian Brass)

Oktatások, előadások tartása szerzői jogról

magyarul, angolul vagy németül

A jog száraz? Nem nálam! Küldetésem, hogy bebizonyítsam, hogy a jog érdekes, tanulságos és szórakoztató – ha megfelelően tálalják!

Nagy gyakorlattal oktatok szerzői jogi témákban.

Gyakorlott előadóként évek óta kapok felkérést arra, hogy szerzői jogi és hasonló témában beszéljek. Legyen az egy konferencia a Kertész Imre Intézetben vagy a Copy21 Blog éves minikonferenciája, egy vidám rádióbeszélgetés Gálvölgyi Jánossal a szerzői jog alapjairól, esetleg egy kerekasztal-beszélgetés a Művészetek Völgyében az SZTNH vezetőivel – én állom a sarat!

Rendszeresen oktattam és oktatok jelenleg is jogi, szerzői jogi, szellemi tulajdonnal kapcsolatos témákban (többek között a MOME-n, az ELTE IK-n, a Széchenyi István Szakkollégiumban és jelenleg a MODART-ban).

Mivel ma a közösségi médián lehet eljutni a legtöbb emberhez, szerzői jogi tudatosságnövelő videókampányt készítettem. Ez a Youtube-on is elérhető, és ahol a leggyakoribb szerzői jogi városi legendákat irtottam ki.

Gyakorlott előadó vagyok nem jogi témákban is.

Azon túl, hogy a jogot magyarázom, gyakran adok elő általános témákban is. Rendszeresen tartok magyar és nemzetközi rendezvényeken beszédet, Toastmasters klubtag vagyok, továbbá beszédmondásból workshopot is tartottam. A legnagyobb büszkeségem, hogy európai szintű Toastmasters beszédmondó versenyen kétszer is második helyezett lettem.

A színpad szeretete gyerekkorom óta kísér.

Honnan ez az ambíció? Mindig is imádtam a színpadot: gyerekként szavaltam, gimnazistaként szónokversenyekre jártam, egyetemen hét éven át színjátszó csoportban szerepeltem, és jelenleg improvizációs színházban vagyok lelkes tag.

Ügyvédként használható megoldásokat nyújtok szerzői jogi ügyekben – megfizethető áron.

Felvennéd velem a kapcsolatot? Itt tudod megtenni!

Gyakorlott előadóként vállalom szerzői jogi témájú előadások tartását akár idegen nyelven is.

Neked is oktatóra, előadóra van szükséged? Keress meg!

MIÉRT ÉN VAGYOK A LEGJOBB
VÁLASZTÁS?

Nálam az érdekes és szórakoztató jogi előadás az alap!

0 +
jogi témájú előadás
Több évtizedes
előadói tapasztalat

Beszéd-versenyek

oktatói múlt, YouTube videók

Beszédversenyek oktatói múlt, YouTube videók

Szerzői jogi témájú
sajtómegjelenéseim válogatása

Oktatóra, előadóra van szükséged? Keress meg!